Háj Béb,
Remélem tetszik Hawaii, lököm a szicsuésönt ami a napokban megesett. Remélem azért nem maradsz ott örökké. Na.
Az volt, hogy múlt hét pénteken ugye lezsíroztam a Rádayt, és mondtam ha emléxel, hogy de izgulok mert tök jó lenne ott lakni. Az történt, hogy odamentünk 4re Zinoval és felhívtam a nőt, mire ő közölte, hogy ja bocs már kiadtuk. Akkor leüvöltöttem, hogy de mért nem volt képes szólni és akkor nem mászunk oda, mindegy, kurva csalódott voltam mert szerettem volna megnézni, nagyon frankó környék. De csak 50 nm.
Me reggel (kedd) eszembe ötlött, hogy vajh miért ne kérdezzem meg, hogy meg van-e még a Zichy utcai lakás, az a bazi nagy amit 2 hete néztünk és nekem nagyon bejött, nagyon hangulatos, nagy ablakok minden, naszoval -gondoltam én- mivel minden albit amit felhívok és 2 napja hirdetik, elvisznek hipp-hopp, biztos ezt elkapkodták, mert kurva nagy és ennyi pénzért ilyen jót az Oktogonnál nem találsz (65+ rezsi). Felhívtam, hát nem megvolt még?? Ezért Zinoval való kisebb vita után úgy döntöttünk ma délután (modhatom így talán hogy döntöttünk mert neki is tetszik, csak ő amiatt bizonytalan hogy addigra nem lesz pénze mert nincs még fix fizetése, én meg faltörő kos vagyok és állítólag erőszakos), de úgy néz ki lesz pénze és ugyanennyit fizet a jelenlegire is de mindegy, csak amiatt tartott ettől, hogy jaj de itt húzhatja néha 1-2 hétig stb, mindegy: Lényeg, hogy utólagos engedelmeddel lefoglalózom csütörtökön, és aug. 15 táján mi beköltözünk, utána meg jössz te is egyből úgyhogy vetett ágy vár majd. DE! Képeket azért küldök, hogy tudd hogy mit néztünk ki, ha gondolod megbojkottálhatod de szerintem-és higgy nekem, -ennél jobbat ennyi pénzért nem fogunk találni ilyen jó helyen. Igaz hogy nem olyan elit hogy hú meg a ház nem tök frankó, kicsit régi de attól még hangulatos és nagy a lakás(69 négyzetméter!!) KÜLÖN KONYHA. A bútoraidnak lesz ám hely, mert tágas. Külön nagy kamra, ódon szekrényekkel. Kicsit kilomtalanítjuk és nagyon tuti lesz. A főbérlők magánszemélyek, naggyon jó fejek és vidékiek. Nahát ennyi. Ja és Zinoval képzeld ma kaptunk munkát az Örömkoncertre pont azelőtti héten mikor jössz (13-ától 20-ig) ahol nettó 1000/óráért fogunk néha tizenkét órázni is. Úgyhogy most úgy néz ki hogy pénzbaj sem lesz. Tehát hepi vagyok, a képeket sajna most nem tom küldeni mert Zinonál maradtak a laptopon:(
Bocs a kimerítő információhalmazért!
Vigyázzatok magatokra, Geot üdvözlöm!
pusszi
én
hát a képeket azóta sem kapta meg:) De mivel az Oktogonnál van, azt mondta sátorban is ellakna ott. A költözés meg csúszott, és közben sikerült egy olyan herpeszt összeszednem ami a fél számat beborította és 20 féle gyógyszert kellett rá szednem (még szedem:) és ledöntött egy hétre, a nyári fogkezelésgyakorlatomat kellett megszakítanom. Állítólag azt hitték átbaszom őket és a szigeten vagyok. Aztán meglátogattam őket és hittek nekem.
Tegnap meghalt egész napra de most megy. (kihúzódott egy kábel ami a sötétben úgy gondoltam, a helyén van:) Zino, nem röhögni!
Tegnap leszigorlatoztam pathológiából, de jó, nem kell szagolni többé a 3 napos hullák béltartalmát. Ezért tegnap volt egy kis ünneplés, meg lerészegedés, Dönci is jött fura módon mert ő nem szokott, de úgy döntött szocializálódik.
Kiütközött rajtam a halálos kór, a pollenallergia, de remélem ez csak egy ilyen vészperiódus amit ha túlélek (feltéve, ha marad szemem, és nem vakarom ki, most is olyan vörös mintha bevérzett volna, illetve kapok levegőt a prüszkölések között), szoval ha túlélem akkor enyhül.
Ja, és imádom azokat a gyalogosokat, akik a bicikliúton kelnek át, és basznak félreállni pedig ott a zebra. Mert amúgy kikerülném őket érted csak mivel a zebrán is megy 3-4 ember ezért nem tüdom, de ők még ott simán elférnének, de nem szúrja ki a szemüket hogy fel van festve sárgával a bicikliút. ÁÁÁÁÁÁÁÁ
Ja és tegnap megkaptam, hogy prűd vagyok, amiért nem tetszik, ha egy lány előttem pisil. Dönci: "ez csak neked gáz, nem masztizott előtted mit háborodsz már fel ilyenen". Lehet hogy velem van a baj tényleg.
Szegény Dönci... vége lett a 4 éves kapcsolatának. Sírva találkoztunk és sírva váltunk el. Komolyan mondom, majdnem én is elsírtam magam. De idővel rendbe jön, remélem.
Megkezdődtek a vizsgák, a behúzódás a sötétbe az 1000 oldalas könyvvel és tanulunk egész nap. Jaj de jó. Már most a faszom kivan pedig csak most kezdődik.
Zino meg hiányzik, mert most nem lakom nála, mivel igénylem hogy főzzenek-mossanak rám, meg legyen mit enni de mondjuk ez soxor nem sikerül, naívan azt hittem itthon több kaja van mint a claviculatörött, hendikeppelt zinonál akinek munkája se nagyon van, most azonban lehet, hogy de. Mindegy akkor is nagyon hiányzik és nem tudom hogy bírom ki.
Rájöttem, hogy mivel az ember furcsa állat, ezért ha nincs min veszekednie, hát kitalálja, hogy márpedig miért mondtad azt, hogy omlett, ez olyan megalázó, nem is értem, hogy tehetted satöbbi. És egyre jobban idegesít az, hogy nem találom meg magam. Egyre kevésbé. Hát ja.
Pedig igazából el se vesztem, csak folyton ügyködök meg baszakszok faszságokkal, hogy tökéletesítgessem magam. Aztán meg hiába tudom agyilag, hogy lehet kicsit jobb a vizsgajegyem, vagy kijöhet szebb hang a csellón, hiába kockásabb a hasam vagy nagyobb a felsőtestizomzatom, ha kibaszottul nem vagyok boldog. Vagy lehet, hogy az bassza a csőröm, hogy tudom, hogy lehetnék boldogabb is? (mert azért szomorúnak nem nevezném magam. najó csak néha...)
Csak rajtam múlik, meg ugye, ami meg szintén én vagyok, a neuronjaim által leadott-felvett transzmitterektől.
Remélem Zino nem érti félre ezt, ha olvassa. Ez nem igazán róla szól... illetve dehogynem, csak ő olyan megértő, meg türelmes, sokat elnéz nekem és sokat tanulok tőle. Azt hiszem, mellette türelmesebb lettem még ha türelmetlen vagyok máig. Sokat lendít a boldogságomon és olyankor is fel tud vidítani, amikor más nem.
Nagyimtól jövök, teleetetett ebéddel, aztán a maradék háromszáz fogásos nyolc hűtőnyi kaját meg rámsózta, hogy hozzam haza. Szegény amióta egyedül van, sokkal többet beszél és nehezebben engedi el az embert, mondjuk ez érthető. Megint végigmutogatta nagypapám ruháit, hogy vigyek el belőle, vigyem az összeset, milyen szép, milyen jó. Mindíg ki kell ábrándítsam, hogy vagy a méret rossz, vagy nem tetszik.
Ebéd után azt mondta: Megengedsz egy okos tanácsot? Rendben van, hogy udvarolsz ennek a kislánynak (ekkor már szarul éreztem magam) de ne ígérj házasságot senkinek!!! MÉG OLLYAN FIATAL VAGY!!!! Éld a világodat! Ugyebár Víziszörnylányrta gondolt, alias Sheela akit most megkértem, hogy igaz hogy utálom a szitut és nem akarok alibiket gyártani meg szerepjátszani, de ha már az alibi megcsinálta önmagát, akkor jöjjön már át egyszer-kétszer, apám miatt, mert talán tényleg jobb, ha ő kimarad az igazságból, mégha csak ideiglenesen is.
Nagyit megnyugtattam, hogy neeeem, dehogy házasodok. Mondjuk télleg nem mert Geo nem örülne:) Meg Zino sem meg igazából senki sem.
Aztán megmutattam neki a digitális gépet amit kaptam magamtól szülinapomra, az elcédétől lehidalt. Most meg asszem megyek tanulni.
Néhány havonta eljátszom, hogy összefosom magam az utcán, kapuban satöbbi. Na, ez a mai nap ilyen volt. Apámat hívtam fel, hogy jöjjenek már ki értem a 2 utcányira lévő helyszínre, ő megkérdezte, hogy ugye nem baj, hogy itt a haverja, és vele jön, mondtam áá nem dehogy, mert apám lusta volt kiállni a kocsival amúgy meg a haver kocsijától nem is tudott. Mindegy, most büdös van. Mindenesetre volt ma egy elég sikeres tesztem, orvosi töriből, úgyhogy az kárpótol.
Dönci: Figyu szerintem ne parázz ha pejoratívan buziznak le valakit, nem rád haragszanak, én speciel jobban tolerálok egy kurva ronda transzbvesztitát a buszon, ha tök nyugiban elvan, mintha a mekiben előtted csapkodják össze a nyelvüket a szőke lotyó meg a nyaknélküli faszija. Legszivesebben megkérdezném tőlük, hogy leszopni nEM AKAROD???
Mellesleg Dönci meg van győződve, hogy ha bebizonyosul az exéről- Ballonról- hogy kvír ez folk akkor az rá vet rossz fényt, mert ÉSZREVEHETTEM VOLNA!!! Hiába mondom neki, hogy nagyon nem, gyakran a leány együtt van 4 évig egy faszival és aztán derül ki hogy mi az újság. De Ballon szerintem b betűs. (De Döncit meg kellett nyugtatni hogy de leheeeet, lehet hogy hetero.)
Remélem jobban lesz Zino karja, szegénykém sokat szenved és a legrosszabb hogy nem tudom neki elmulasztani. Mindenesetre a mai desault-kötése jól sikerált és azt mondta szupi. Pluszba főzött képeket is és tök jók lettek. Az egyik engem ábrázol amint a fürdőszobában ülök hajvágás közben egy mosógéppel:
(Itt a Borg. Minden ellenállás hasztalan.)
.
Hülyeségek amik eszembe jutnak de elfelejteném őket ezért leírom hogy utána röhögjek rajtuk hogy milyen kis ostoba voltam két hete de azóta mennyire megvilágosodtam
RSS
balinto 2006